Segítség és segélyvonal a bezártság okozta problémák esetén

Szakértőink hívták fel a figyelmet a koronavírus okozta bezártságból eredően egyre gyakrabban jelentkező családon belüli erőszak problémájára. A hatóságokkal egyeztetve adjuk közre az ő szaktanácsaikat, hogy ezzel is segíthessünk azoknak, akiknek szükségük van erre.


FELHÍVÁS

Családon belüli erőszak koronavírus-járvány idején

A járvány nem elhanyagolható mellékhatása a családon belüli erőszak felerősödése. A karantén okozta be- és összezártság növeli az áldozatok – túlnyomórészt nők és gyermekek – kiszolgáltatottságát, korlátozza menekülési lehetőségeiket, és még több kontrollálási és elszigetelési lehetőséget biztosít az elkövetőknek.

Ebben a helyzetben még fontosabb tennünk azért, hogy az áldozatok ne maradjanak magukra és az elkövetőknek is tudomására hozzuk: az erőszak soha nem magánügy!

Ha Ön, illetve gyermeke erőszak áldozata volt már korábban is, számíthat arra, hogy az összezártság miatt fokozódhat az erőszak. Figyeljen azoknak a jeleknek a felerősödésére, amelyek meg szokták előzni a fizikai erőszakot, például:

  • Párja családtagjain vezeti le a járványhelyzet okozta feszültséget.
  • Párja követeli a házimunkát.
  • Kierőszakolja a szexet.
  • Ürügynek használja a járványt arra, hogy fokozottan kontrollálja családtagjait anyagilag, érzelmileg, mentálisan.
  • A járvány miatt nem indokolt módon elszigeteli családtagjait családtól, barátoktól, pénzkeresettől.
  • Indokolatlanul féltékenykedik, ellenőrzi más telefonját, üzeneteit.
  • Megalázza családtagjait.
  • Tárgyakat tesz tönkre, háziállatot bánt.
  • Közvetlenül családtagjai, vagy saját maga ellen irányuló erőszakkal fenyeget, hogy rávegyen mást valamire, amit az nem akar.

Ne várja meg, amíg az összezártság még több erőszakra ad lehetőséget, kérjen segítséget minél hamarabb!

Fontos tudni:

A távoltartási intézkedés a koronajárvány idején is foganatosítható. Ha ez nem lenne lehetséges:

  • Lépjen kapcsolatba lakókörnyezete tagjaival, jelezze nekik, hogy fél, kérje meg őket, figyeljenek, szükség esetén hívják a rendőrséget!
  • Ha szükséges, meneküljön a kijárási korlátozás ellenére!
  • Szervezze meg, hova fog menni! (Családok átmeneti otthonát, anyaotthont, védett házat stb. a ZCSK-nál, illetve OKIT-nál intézhet.)
  • Készítsen össze pénzt, iratokat, gyógyszert, telefont!

Szomszédként, ismerősként, rokonként az alábbi jelek alapján ismerheti fel az erőszakot:

  • szomszédból jövő hangok,
  • sérülés nyomai,
  • a nő vagy gyerek megfélemlített,
  • a nő vagy gyerek szóbeli, lelki, illetve fizikai bántásra panaszkodik.

Ha Ön már tanúja volt korábbi incidensnek, családon belüli erőszakra utaló jelnek, fontos fokozott figyelmet fordítani az érintettekre.

Ne várja meg, amíg az összezártság még több erőszakra ad lehetőséget, nyújtson segítséget minél hamarabb!

  • Ha nem biztos, hogy bántalmazás zajlik, akkor is tehet bejelentést.
  • Ha van lehetősége, beszéljen a feltételezett áldozattal, kérdezze meg, bántalmazzák-e!
  • Beszéljen más esetleges tanúkkal, hogy ők mit tapasztalnak!
  • Ha a szomszédból erőszakra utaló zajokat hall, hívja a rendőrséget!
  • Ha az elkövetővel jó viszonyban van, szembesítse, hogy az erőszak soha nem jogos!
  • Ha most nem is mehet át a szomszédhoz: írhat, telefonálhat neki.

Ha van lehetősége, nyomtassa ki és tegye ki lakóházában az áldozatokat (stop-ferfieroszak.hu/aldozat.pdf) és a kívülállókat (stop-ferfieroszak.hu/kivulallo.pdf) megszólító szórólapokat!

Fontos tudni:

A személyes ügyfélfogadás szüneteltetése nem érinti a hatóságok jelzési és intézkedési kötelezettségét.

ELÉRHETŐSÉGEK (* ingyenes, ** ingyenes + 0-24h):

Rendőrség: 112**, 14rk@budapest.police.hu

Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ (ZCSK): Munkaidőben (H-Cs: 9-16, P: 9-15): 06-1-364-3013, munkaidőn kívül: 06-70-310-8585, www.zcsk.hu. Ha van családsegítője, őt keresse.

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT): 06-80-20-55-20**www.bantalmazas.hu (csak maga az áldozat keresheti, védett ház itt intézhető)

Gyermekvédő hívószám: 06-80-21-20-21** (Bejelentés gyermek vagy felnőtt veszélyeztetettségére. Azonnal továbbítják az illetékes hatóság, ill. a rendőrség felé.)

Áldozatsegítő Vonal (jogi, pszichológiai, szociális segítség, kárenyhítés bűncselekmények áldozatainak és hozzátartozóiknak): 06-80-225-225**, https://www.igazsagugyiinformaciok.kormany.hu/aldozatsegito-szolgalat

NANE (segélyvonal nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek): 06-80-505-101*www.nane.hu

Ökumenikus Segélyszervezet (információnyújtás, jogi és pszichológiai tanácsadás): www.segelyszervezet.hu/hu/activities-hungary/bantalmazottak

Kék Vonal: bántalmazott gyerekeknek, fiataloknak: 116-111**, bántalmazott gyerekek ügyében felnőtteknek: 116-000** (előhívó szám nélkül), www.kek-vonal.hu

Készült a Stop-Férfierőszak Projekt (www.stop-ferfieroszak.hu) közreműködésével.

Forrás: zuglo.hu