Az internet veszélyei: új tréningsorozatot indított a ZKNP

Az internet veszélyeiről szóló új, négyrészes felkészítő tréningsorozatot indított iskolai szakembereknek a Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft. (ZKNP). Az első foglalkozást február 17-én tartották meg a cég Laky Adolf utcai központjában.

A ZKNP szervezésével és finanszírozásával létrejött tanfolyam a XIV. kerületben tevékenykedő iskolapszichológusoknak és iskolai szociális segítőknek szól, akik az itt megszerzett ismereteiket továbbadhatják az oktatási intézményekben dolgozó munkatársaiknak, és segítséget nyújthatnak ebben a kérdéskörben az eligazodásért hozzájuk forduló diákoknak és szülőknek is – mondta Adler Katalin, a ZKNP prevenciós koordinátora. Kiemelte, hogy a járványhelyzet alatt bevezetett digitális oktatás és a kiterjedt home office miatt a családokban megnövekedett az internethasználat, az új eszközök és platformok alkalmazása, ennek következtében felszínre kerültek, illetve felerősödtek olyan aggasztó jelenségek, amelyek már korábban is megfigyelhetők voltak az online térben.

Rendkívüli módon elszaporodtak – a közvetlen verbális és fizikai bántalmazás mellett – az internetes zaklatások, megszégyenítések, agressziók, zsarolások. A fiatalok gyakran nincsenek tisztában online tevékenységük következményeivel, nem érzékelik a határt, hogy mikor válnak bántalmazókká, vagy éppen ellenkezőleg, mikor válhatnak egész életükre kihatóan maguk is áldozattá. Sokszor olyan szituációk alakulnak ki a fiatalok, a diákok között, az osztályközösségben, amelyek adott esetben felvetik a büntetőjogi és a polgári jogi felelősség kérdéseit is, ezért a ZKNP – mint bűnmegelőzéssel és áldozatvédelemmel foglalkozó önkormányzati cég – feladatának tekinti az oktatási, nevelési intézmények pedagógusainak felkészítését az ilyen és ehhez hasonló veszélyek felismerésére, elhárítására.

A sorozat első tréningjén Kalocsai Adrienn, a Csendtörő Alapítvány elnöke Erőszak és áldozattá válás az online térben címmel tartott előadást. Szó volt a kibertéri szexuális ragadozók viselkedéséről, a trollok, a lelki egészségkárosítók és hatalommal visszaélők jellemző megnyilvánulásairól, a gyermekpornográfia és a darkweb (sötét internet) szerteágazó veszélyeiről, az adatvédelem és a képmáshoz való jog érvényesítésének fontosságáról, az álhírek, a dezinformáció és az egyéb manipulációs eszközök elleni védekezés lehetőségeiről.

A képzéssorozat március 4-én folytatódik Dr. Koronczai Beáta Közösségimédia-használat és testkép című előadásával.