Budapest XIV. Kerületi Németh Imre Általános Iskola

  1. Home
  2. »
  3. Budapest XIV. Kerületi Németh Imre Általános Iskola
Intézményvezető: Tiborcz Márta
Fenntartó:
  • Állami
Intézmények: ISKOLÁK
Cím:
1148 Bp, Lengyel utca 23.
Bemutatkozás:

Iskolánk alapításának időpontja 1987. Intézményünk - akkor még Lengyel utca 23. Általános Iskola - az 1987-88. tanév szeptember 1-én fogadta először a tanulókat. Jogelődje az akkor a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolának átadott, és ez okból megszüntetett Kerepesi Úti Általános Iskola volt. Ebből az iskolából kerültek át a tanulók és a nevelők a Lengyel utcai újonnan épült iskolaépületbe. Az intézmény létrehozásának csak egyik oka volt az, hogy az új célokra kiszemelt Kerepesi úti épületben addig tanulók és tanítók új elhelyezést kapjanak. A másik ok az - akkor - újonnan épülő Mogyoródi-Jerney lakótelep alapfokú közoktatási ellátásának biztosítása volt. A Mogyoródi út, Nagy Lajos király útja, Egressy út és Vezér utca által határolt négyszögben az 1980-as évek elejéig családi házak álltak, akkor ezek egy részét szanálták, más részük kertjeit kisajátították. Megkezdődött egy kis lakótelep építése, mely emberi léptéke miatt a mai napig népszerű. Ennek a megnövekedő lakossági igénynek a kielégítésére épült a Lengyel utcai iskolaépület. A lakótelep építését 1991-ben fejezték be, a 400 fő ellátására épült intézményben hamarosan új tantermeket kellett kialakítani. Iskolánk a jelen gyermekszűke helyzetben is jelentős létszámú tanuló alapfokú oktatását-nevelését szolgálja.

Kapcsolati adatok
Telefon: 06-01-363-3422

Üzenet küldése az intézménynek